Nem hittem volna, hogy egy ember ekkora fájdalmat tud nekem okozni. Csalódás. Mit is vártam? Hiszen tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Reménykedtem, hogy minden jóra fordul.
Jelenpillanatban antiszociálisnak mondom magam. Nem tudom meddig. Most úgy érzem, hogy senki sem szeret, és én se a többieket!

Valaki szombaton ráér? Iszogatni, stb.
Nikszina, te meg ne hogy kórházba kerülj, nem bírok mókázni nélküled.

Mégsem költözök el itthonról a mai nap, úgy érzem nem tenne jót az egyedüllét ilyen állapotban, de ha tovább fajulnak a dolgok, tényleg elköltözöm.

Holnap 4órája lesz az iskolának, és persze rövidítettek. 10:15kor vége az utolsó óránknak. Lehet irigykedni : PPP
Valamelyik -családtagomat- kihívom a sulihoz, mert mire hazaérnék busszal, lemenne a nap. Az egész suli kb 30buszra se fér fel : DDDDD

” Látod egy összetört lélek, egy meggyötört szív, Pár kósza dallam, pár szomorkás rím, A fájdalom tükröződik, minden egyes sorban, Kínoz a tudat, tudom egyszer én is boldog voltam. Vége már a szépnek, vége minden jónak, vége már, A barátságos szónak, Búcsút intek, jön a holnap, Félek az érzéstől, nem hiányzik többé, Nem hagyja el számat, örökkön örökké. “